A múlt hét végén Dr. Németh István, az ELTE rektorhelyettese, a Savária Egyetemi Központ vezetője látta vendégül a Magyar Házak munkatársait, hogy megbeszéljék az általa kifejlesztett interaktív online távoktatási technológia (NIOTT) bevezetésének lehetőségeit a Kárpát-medencei felsőfokú oktatási rendszerbe.

A jelenlegi normatívák lehetővé teszik az egyetemi oktatásban különböző szakok működtetését online távoktatási rendszerben, a Covid-járvány pedig tovább erősítette a távoktatás létjogosultságát. A Dr. Németh István által kifejlesztett interaktív távoktatási technológia jelenleg a legkomplexebb a világon, alkalmazásával megteremthető a lehetőség a Kárpát-medencében élő érettségizett fiatalok számára, hogy akár a legeldugottabb faluban élve is, virtuálisan beülhessenek olyan magyarországi, vagy külhoni egyetemek előadótermeibe, ahol online távoktatási rendszerben szakokat indítanak. A NIOTT-on keresztül elérhetők az előadások, a bibliográfia, rész vehetnek a szemináriumokon és vizsgázhatnak. Gyakorlatilag egyetemi diplomát szerezhetnek úgy, hogy közben nem hagyják el lakhelyüket.

A tárgyalások során körvonalazódó együttműködésben, a Magyar Házak magára vállalná a NIOTT bebevezetését a Kárpát-medencei oktatási térben. Első lépésben Dr. Németh István kiképezte a technológia használatára a Kárpátalja Ház munkatársát, Tar Gábrielt, aki a külhoni felsőoktatási intézmények oktatóinak adja majd át az ismereteit.