Kárpátalja Ház

Aktuális

Ahol a lányok is kapnak hímes tojást – Kárpátaljai húsvéti népszokásokkal ismerkedtünk

Balogh Olena Császlócon élő hagyományőrző a kárpátaljai húsvéti népszokások kiváló ismerője és gyűjtője tartott bemutatóval egybekötött előadást az érdeklődők számára Házunkban. Gyűjteményének bemutatásán keresztül megismerhettük a kárpátaljai tojásfestés motívumvilágát és a bátrabbak ki is próbálhatták a hímestojások elkészítését.

bővebben

Állandó programok

Könyvbemutatók

Könyvbemutatók

A „Kárpátia Könyvesház, a külhoni könyvek otthona” mottóval indított projektünk keretében házainkban nem csak elérhetővé tesszük a külhoni magyar könyvtermés legjavát, de dedikálásokkal egybekötött szerzői esteken, könyvbemutatókon a külhoni szerzőket, szerkesztőket, könyves szakembereket is bemutatjuk.

Kiállítások

Kiállítások

Az összmagyar kultúra egyik fontos területe a képzőművészet, a Magyar Házak ezért indította el a Kárpátia Galéria elnevezésű projektjét, amely a regionális házaiban rendezett kiállításain, évente legkevesebb huszonöt külhoni kötődésű képzőművésznek teremt bemutatkozási lehetőséget.

Pódiumműsorok

Pódiumműsorok

A határok feletti nemzetegyesítést szolgálja az a programsorozatunk is, amelyben külhoni magyar előadóművészeket – énekeseket, színművészeket, zenészeket mutatunk be az anyaországi közönségnek. Célunk, hogy műfajilag, stílusban és témában is változatos programjaink kiemelkedő szerepet játszanak az adott régió kulturális életében.

Honismereti utazások

Honismereti utazások

A honismereti utazások szervezésének célja, hogy a résztvevőkkel megismertesse a Kárpát-medencei magyar történelmi és kulturális örökséget, a Kárpát-medencében élő magyarokat. Minden Magyar Ház a földrajzi közelségében lévő úticélokhoz tematikus utakat szervez.

Ifjúsági programok

Ifjúsági programok

A Magyar Házak kiemelt célcsoportként kezeli a fiatalokat, ezért adekvát programokkal – táncház, filmvetítés, virtuális valóság élmények – várja őket. Fontosnak tartjuk az ifjúság nemzeti érzés- és tudatvilágának fejlesztését, táncház estjeink célja, hogy a fiatalok magyarságtudatukban megerősödve, a nemzeti közösséghez tartozás élményét megtapasztalják.

Infopont

Infopont

A kávézóval, nyitott közösségi terekkel rendelkező regionális Házakban, magasan képzett, a szomszédos országok nyelvét jól beszélő, helyismerettel és kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkező munkatársak dolgoznak, akik szívesen adnak tájékoztatást az adott régió határon túli területeiről az anyaországi érdeklődőknek, ugyanakkor a külhoni magyar látogatók számára is biztos pontot jelentenek.

Közelgő események

Nincsenek következő események.

Hírek

Magyar Házak

Magyar Házak

magyar hazak oldalsav fokep
A Magyar Házak Hálózatának tagjai mindazokon a területeken jelen vannak, ahol a tágan értelmezett magyar kultúrának és közösségi jelenlétnek az utóbbi évszázadokban feladatai, emlékei, érdekei és lehetőségei jöttek létre, és maradtak fenn napjainkig.

Tovább az oldalra

Délvidék Ház

delvidekhaz fooldal oldalsav kep

Szegeden, a Magyar Házak nemzetpolitikai intézményhálózat központjaként működik a Délvidék Ház. A Házak munkájának összefogásán túl, fő feladata a délvidéki, bánsági, muravidéki és horvátországi magyar közösségek megerősítése, lehetőségeinek bővítése.

Tovább az oldalra

Felvidék Ház

A Miskolcon található Felvidék Ház, szorosan kapcsolódva a Magyar Házak hálózatának nemzetpolitikai programjához, a felvidéki magyar közösségek, a magyar-magyar és a magyar-szlovák nemzetpolitikai kapcsolatok számára kínál új platformokat.

Tovább az oldalra

Őrvidék Ház

magyarokmaradtunk

Sopron középkori belvárosában, a Főtér közvetlen közelében található Esterházy-palotában lelt otthonra az Őrvidék Ház. Abban az épületben, melyben egykor összeszámolták azok szavazatát, akik a hazára voksoltak, ott ma ez az intézmény őrzi a magyar kultúra értékeit, s ad méltó színteret az őrvidéki magyar közösségek számára, identitásuk megőrzéséhez.

Tovább az oldalra

Partium Ház

347418541 661604562676568 623446007474173278 n
A Partium Ház olyan, Debrecenben létrehozott tér, ahol elsősorban a Biharban, Szilágyságban, Szatmárban és Máramarosban, és az észak-kelet magyarországi régióban elő magyarok átélhetik az államhatárok feletti nemzeti összetartozás érzését.

Tovább az oldalra

Karpatia Konyveshazlogohatternelkul
Total Visitors
496897
1491
Visitors Today
43
Live visitors

Fotótár

Ajánló

20200810 130637 1

Délvidék Ház

48.000 Ft / ház / éj 

Tel: +36 22 271-090

Baráti társaságoknak, csapatépítéshez.

20200810 125921 1

Erdély Vadászkastély

6.000 Ft / fő / éj + IFA

Tel: +36 22 271-090

11 tágas faburkolatú szobával!

karpatalja h

Kárpátalja Ház

4.000 Ft / fő/ éj + IFA

Tel: +36 22 271-090

2 db külön bejáratú 4 személyes apartman.

Írjon nekünk

    Ossza meg ezt!