Ebben az évben is méltón emlékeztek 1848 hőseire Kisvárdán. A Várszínház és Művelődési Központ színháztermében megtartott ünnepi rendezvényt követően a Kisvárdai Huszár Bandérium lovasainak és a Honvédsuli kadétjainak felvezetésével, emlékmenetben sétált az emlékező közösség a Petőfi-szoborig, ahol elhelyezték az emlékezés és a tisztelet koszorúit. A városi ünnepségen ott voltak a Kárpátalja Ház munkatársai is.

A Várszínház és Művelődési Központ alkalomhoz illően feldíszített színháztermében, a Himnusz elhangzása után Kisvárda polgármestere mondott emlékező beszédet. Leleszi Tibor ünnepi szavainak legfőbb üzenete, az idén 175 évvel ezelőtt elhangzott egyik jelmondat volt: „Legyen béke, szabadság és egyetértés!”

A szónok párhuzamot volt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc időszaka és napjaink között:

Amikor béke van, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a történelemből ismert háború nem térhet vissza. Ukrajnában nincs béke. A szomszédunkban zajló háború elől százezrek keresnek menedéket a mi országunkban is. Keresik a reményt, a kiutat és mentik az életüket. Nők és gyerekek, szegények és gazdagok együtt menekülnek és együtt hisznek abban, hogy majd visszatérhetnek szülőföldjükre. Ilyenkor döbbenünk rá, hogy a szabadság mennyire törékeny dolog! Ilyenkor látjuk és érezzük, hogy a szabadságért nem csak állandóan meg kell harcolni, de meg kell tudni őrizni is! Óvni kell, védeni kell, mert törékeny!

Emlékező műsorral a Teichmann Vilmos Általános Iskola diákjai szolgáltak, akik dalokban, versekben, táncban idézték meg a márciusi ifjak történetét, a ’48-as hősök szellemiségét és tetteit.

A Szózat után, a hagyományt megtartva, a Kisvárdai Huszár Bandérium lovasainak és a Honvédsuli kadétjainak felvezetésével, emlékmenetben sétált az emlékező közösség a Flórián tértől, a Szent László utcán a Petői-szoborig, ahol a városvezetők, a közszolgálati-, oktatási-, kulturális intézmények, a rendvédelmi szervek a vezetői; továbbá a civil szervezetek, egyesületek képviselői helyezték el az emlékezés és a tisztelet koszorúit.

A Kárpátalja Ház nevében Bodrog László és Tar Gábriel koszorúzott.

« A 8 »
Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!