A vírushelyzet adta körülményekhez igazodva eddig négy szlovák és egy magyar településen rendezték meg sikerrel a kétnapos Febót (Festival Without Borders – Fesztivál határok nélkül) igényes koncertekkel és a helyi értékekre épülő gasztronómiai programokkal, hogy így erősítsék a szlovák–magyar határ menti régiók turisztikai vonzerejét és a két ország közötti regionális partnerkapcsolatot. A fesztivál ezen a hétvégén Kisvárdára látogatott, ahol vendéglátóinak egyike a Kárpátalja Ház volt.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásából megvalósuló rendezvények célja, hogy ingyenes zenei és gasztronómiai programokon keresztül erősítsék a szlovák-magyar határmenti régiók turisztikai vonzerejét és a két ország közötti regionális partnerkapcsolatot.

Esti hangulat a Kárpátalja Házban

„Sikeresen lement már hat fesztivál. Örülök neki, hogy a megfelelő óvintézkedések és létszámszabályozás mellett ebben a helyzetben is teret tudtunk adni a magas kulturális értékek mentén történő szórakozásnak” – nyilatkozta Romhányi Áron, a fesztivál produkciós igazgatója, Arany Zsiráf-, Fonogram- és eMeRTon-díjas magyar zongorista, Artisjus-díjas zeneszerző.

Kisvárdán pénteken 18 órától Hajdu Klára és Szakonyi Milán duója szórakoztatta a nagyérdeműt a Bagolyvárban, ezzel egy időben Sapszon Orsolya és Cseke Gábor Találkozás címmel adott koncertet a Warda Coffee Roas­tersben.

A Jar of Soul műsorának gerincét mai rádió­slágerek fel- és átdolgozásai adták este héttől a Kárpátalja Házban, míg szintén 19 órától a Coffee Tea Areában Varga Dávid és Reviczky Balázs zenetörténeti utazásra invitálta a közönséget Frank Sinatrától Michael Bubléig. A város sétálóutcájában este nyolctól kitört a mambómánia – Révész Richárd és Urbán Orsolya gondoskodtak arról, hogy senkit ne kerüljön el a táncláz.

A gyerekeket szólítja meg az első szombati program: 15 órától Mihályi Réka Masni és Pocó című interaktív, bábos koncertjét élvezhetik a kicsik a nagyszínpad előtt. A Kisvárdai Csellózenekar filmzenei összeállítással várja a hazai közönséget délután négytől. Őket Éliás Jr. és zenekara követi a színpadon. A Febo 20 órától a Group’n’Swing show-jával búcsúzik Kisvárdától.

Szeptember 18-20-án Egerben, és végül, de nem utolsósorban Mosonmagyaróváron lesz a FEBO fesztivál záróakkordja december 4. és 5. között.

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!