Hírek
Nyárbúcsúztató koncerttel ajándékozta meg a kisvárdaiakat a Kárpátalja Ház zenészklubja
A Kárpátalja Ház egész évben helyszínt biztosít alkotó közösségek, szakkörök számára, köztük a Zenei Alkotók Klubjának is. Az alkalmi együttzenélésekből két formáció is alakult, az ő nagyközönség előtti bemutatkozásukra került most sor egy nyárbúcsúztató koncert keretében.
A Kárpát-medence magyar tájait, emlékhelyeit bemutató fotótárlat nyílt házunkban
Kisvárdára érkezett a Kárpát-medence Intézet, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület és a Magyar Házak Hálózata által közösen szervezett, 100 hallgatót befogadó Kárpát-medencei magyar nyelvű fotótanfolyam végzőseinek kiállítása. Az én településem nevű tárlat, és az azt kísérő fotóalbum kárpátaljai, felvidéki, délvidéki, őrvidéki, erdélyi és anyaországi magyar fotósok tájképein keresztül adják vissza a haza szeretetét.
Kisvárdára hoztuk a Fából faragott Magyarország kiállítást
A Kárpátalja Ház a szervezője, a kisvárdai Konferencia Központ pedig a befogadója annak a tárlatnak, mely a Trianon Múzeum és a Hagyományok Háza közös pályázatára érkezett alkotásokból nyújt válogatást. A csaknem félszáz mű egyszerre mutatja be a békediktátum tragédiáját és a Kárpát-medencében élő magyarok összetartozását. A Kárpát-medence egy-egy régiójának, tájegységének, településének spirituális üzenetét, identitása alapját képező szimbólumait művészi eszközökkel ábrázoló tárlat három héten át vendégeskedik Kisvárdán.
Dalban és versben emlékeztünk Trianonra
A június 4-i, trianoni megemlékezések sorában a Kárpátalja Ház és a Béres József TIT Kisvárdai Egyesülete szervezésében került sor a Kisvárdai Férfidalárda és a Bessenyei György Gimnázium tanulóinak trianoni műsorára. A nagy érdeklődés mellett megtartott eseményen felcsendültek a húszas-harmincas évek irredenta dalai, a diákok előadásában pedig a trianoni költészet remekeiből hallgathattunk válogatást.
A kárpátaljai magyarokat segítették közösségi szolgálatukkal
A Kárpátalja Ház, mely 2022 februárja óta adománygyűjtő és információs központként támogatja a kárpátaljai magyarok megsegítését, az idei tanévben lehetőséget biztosított arra, hogy középiskolás diákok nálunk teljesítsék a kötelező iskolai közösségi szolgálat (IKSZ) 50 órájának egy részét vagy egészét. Örömmel töltött el bennünket, hogy 12 érettségi előtt álló, szociálisan érzékeny, aktív fiatal döntött úgy, hogy a közösségi szolgálatát nálunk tölti, szűkebb és tágabb közösségünk javát szolgálva.
Várkonyi Mihályra emlékeztünk
A Magyar Hollywood Tanács és Kisvárda Város Önkormányzata közös megemlékezést tartott az 1891. március 31-én, Kisvárdán született hollywoodi némafilmsztár, Várkonyi Mihály (Victor Varconi) születésének évfordulója alkalmából. A kisvárdai Cinemaqua Filmes és Naturparkban tartott rendezvényen, a Kárpátalja Ház képviseletében Bodrog László vett részt, és helyezte el a Várkonyi-emléktáblánál az emlékezés koszorúját.
Rákóczi emlékek nyomába eredtünk
II. Rákóczi Ferenc, “a Nagyságos Fejedelem” születésének 347. évfordulója alkalmából, március 23-án, Marczinkó István, a Béres József TIT Kisvárdai Egyesülete igazgatója tartott vetítettképes előadást a Kárpátalja Házban. A nagyszámú érdeklődő az eseményen nem csak az anyaországi, ezen belül kisvárdai, de a kárpátaljai Rákóczi-emlékhelyekkel, a ma is élő és egyre erősödő Rákóczi-kultusszal is megismerkedhetett.
A Kárpátalja Ház is képviseltette magát a március 15-i városi rendezvényeken, Kisvárdán
Ebben az évben is méltón emlékeztek 1848 hőseire Kisvárdán. A Várszínház és Művelődési Központ színháztermében megtartott ünnepi rendezvényt követően a Kisvárdai Huszár Bandérium lovasainak és a Honvédsuli kadétjainak felvezetésével, emlékmenetben sétált az emlékező közösség a Petőfi-szoborig, ahol elhelyezték az emlékezés és a tisztelet koszorúit. A városi ünnepségen ott voltak a Kárpátalja Ház munkatársai is.
Kötelességünk segíteni a kárpátaljai magyarokon!
Hallgassa meg a Karc Fm Rádió Hangoló című adásának 2023. 02. 23-i adását, melyben az orosz-ukrán háború évfordulóján a Kárpátalja Ház vezetője is megszólal.
Fazekas István, Gyógyítók című kötetének bemutatója
A Várday István Városi Könyvtárral és a Béres József TIT Kisvárdai Egyesületével közösen szervezve került sor, Fazekas István: Gyógyítók című kötetének bemutetására február 9-én.Olyan nagy volt az előzetes érdeklődés, hogy a Kárpátalja Ház nagyterme is kicsinek...