Megújult a kisvárdai Kárpátalja Ház közösségi tere. A ház már eddig is otthont adott kiállításoknak, könyvbemutatóknak, különböző saját- és vendégprogramoknak, most a már meglévő szolgáltatásokat új elemmel egészítette ki: a Kárpátia Borház kávézó-borozója a külhoni magyar borvidékek egyedülálló kínálata iránt érdeklődőknek nyújt még több élményt.

Az avatóünnepségre szeptember 17-én került sor. Az érkezőket a Kisvárdai Református Alapfokú Művészeti Iskola növendékei fogadták. Nagy Erika, Fülöp Mirella, Virgula Tekla, kárpátaljai népdalcsokrot adott elő (felkészítő tanár, Virguláné Herczku Orsolya intézményvezető).

A vendégeket, világi és egyházi méltóságokat, valamint a Kárpátalja Ház Barátit Társaság jelen lévő és távoli külhoni és anyaországi tagjait Bodrog László, a Kárpátalja Ház vezetője köszöntötte.

Ezt követően dr. Barabás Jánosné, Kisvárda város jegyzője mondta el ünnepi köszöntőjét, tolmácsolva Leleszi Tibor polgármester gondolatait is.

Dr. Szabó Pál Csaba, a Magyar Házak Nonprofit Kft. ügyvezetője beszédében köszönetét fejezte ki Dr. Szeszták Miklós kormánybiztosnak, a térség országgyűlési képviselőjének, aki lelkesen támogatta a Kárpátalja Ház, és a Magyar Házak hálózata létrejöttének gondolatát. Ezt követően az ügyvezető bemutatta a jelen lévőknek a hálózat küldetését és tevékenységét.

Kerekes Miklós, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei közgyűlés alelnöke a határon átnyúló kapcsolatok fontosságáról beszélt.

Békésiné Dr. Lukács Angéla beregszászi konzul köszöntő szavaiban arról biztosította a Magyar Házakat és a Kárpátalja Házat, hogy az aktuális politikai helyzethez mérten, támogatja külhoni programjainkat, céljainkat.

Dr. Seszták Miklós kormánybiztos, a térség országgyűlési képviselője ünnepi beszédében felidézte azokat a pillanatokat, amikor a Kárpátalja Ház létrehozásának gondolata először felvetődött egy beszélgetésen. Mint mondta, bízik abban, hogy a ház egy találkozási pontként, igazi közösségi térként működik majd határon inneni és túli magyarok és ruszinok számára egyaránt.

A házat megáldotta Kormos Csaba református lelkész, megszentelte Tamás Ferenc görögkatolikus és Máté Péter római katolikus káplán.

Ezután az ünnepélyes szalagátvágásra került sor, amikor dr. Seszták Miklós, dr. Szabó Pál Csaba, Kerekes Miklós és Bodrog László – a Honvédsuli díszőrsége mellett – átvágták a nemzetiszínű szalagot.

A Borházban dr. Szabó Pál Csaba röviden ismertette a Kárpát-medencei (felvidéki, őrvidéki, kárpátaljai, partiumi, erdélyi és délvidéki) borvidékek egységes piacra segítését, értékesítését és színvonalas arculati megjelenését segítő Kárpátok Bora programunkat, Bodrog László pedig Kárpátia Könyvesház projektünket, majd a vendégeket a nagyterembe invitáltuk, ahol megnyitottuk a Magyarországhoz visszatért Kárpátalja című kiállítást.

A szomszédos kisteremben állófogadáshoz terítettünk, ahol kötetlenül beszélgethettek vendégeink, miközben Fekete Krisztián cimbalmozott és Stofkó Ferenc húzta a prímet. Előadásukban még Rákóczi nótákat hallgathatott a vendégsereg.

A Kárpátalja Házban (Szent László utca 58.) megnyílt Kárpátia Borház kisvárdai kávézó-borozója, keddtől-péntekig 18-22, szombaton 16-22 óra közötti nyitva tartással, a Kárpát-medencei magyar borok egyedülálló választékával várja vendégeit.

 

Fotók: Babják István

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!