Különleges az az emlékkő, melyet a Kárpátalja Ház igazgatója, Bodrog László álmodott meg, s amelyet június 4-én, a trianoni békediktátum 100. évfordulóján avattak fel Kisvárdán. A hatalmas sziklát, melyet a Kárpátalja Ház, több civil szervezet és magánszemély hozzájárulásával állítottak fel, egy olyan hegyből bányászták, aminek egyik oldala barabási, a másik már kárpátaljai, kaszonyi. Az emlékkőre Wass Albert Üzenet haza című ikonikus versének refrénjét vésték: A KŐ MARAD.

Az emlékkövet megáldották, megszentelték a város történelmi egyházainak vezetői. Az eseményen ugyanakkor, a város minden lakója nevében, a Honvédsuli kadétjai és a Kisvárdai Huszár Bandérium díszhuszárjai közreműködésével, dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő, kormánybiztos és Leleszi Tibor polgármester; a FIDESZ-frakció tagjai (Dudás István, Matus Attila, Bíró Gábor, Borus Sándor) valamint a Kárpátalja Ház munkatársai – Bodrog László igazgató és Tarr Gábriel nemzetpolitikai főmunkatárs – elhelyezték az emlékezés koszorúit a már meglévő trianoni emlékműveknél is, melyek 2011-ben készültek, és Szabados István, valamint Bodrog László keze munkáját dicsérik.

Kiemelt kép: Az emlékkő a már meglévő emlékművek között. A Bodorg László által 2011-ben, fából megalkotott egyedi „útjelző tábla” (bal oldalon) az elcsatolt nagyvárosok neveit mutatva emlékeztet a trianoni békediktátum máig ható tragédiájára, egyben a nemzeti összetartozást hirdetve. Fotó: frissmedia.hu

A galéria képei kattintással nagyíthatók

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!