A Kárpátalja Házban működő kávézó-borozóban október 22-én, pénteken újabb borkóstolóra került sor. Ez alkalommal, az Erdély és Partium történelmi magyar borvidékeiről származó prémium borokat a Ház szakmai igazgatója, Bodrog László mutatta be az érdeklődőknek. A borok mellől természetesen a vendégváró borkorcsolyák sem maradhattak el. Az est kellemes hangulatáról a Parlando Acoustic duo gondoskodott.

« A 4 »

A Kárpátalja Ház egyik programja, hogy külhoni magyar előadóművészeket – énekeseket, színművészeket, zenészeket mutasson be az anyaországi közönségnek. Ebbe a célkitűzésbe illeszkedik bele, hogy a borkóstolón egy fiatal kárpátaljai együttest, a Parlando Acoustic Duót hívtuk meg, mutatkozzon be a kisvárdai közönségnek.

Parlando Acoustic Duó

Gyerekkorunk óta meghatározó volt a zene mindkettőnk életében, 20 éve vagyunk barátok, ebből kb. 10 éve zenélünk együtt különböző formációkban, zenekarokban, de csak nemrég gondkolkodtunk el azon, hogy kipróbáljunk valami újat, és így jött az ötlet, hogy alakítsunk egy harmonika-gitár duót. Előadásunkban főként klasszikus, illetve világzenei művek szólalnak meg virtuóz köntösbe öltöztetve. Koncertjeinkre igyekszünk minél színesebb repertoárt összeállítani, így műsorunkon elhangzanak Bach múveitől kezdve, Brahms magyar táncai, Astor Piazzola vérpezsdítő tangói és sok más világhírű zeneszerző műve, saját feldolgozásban. Egyik fő célunk, hogy olyan zenei átiratokat csináljunk ami azt tükrözi, ahogyan mi megéljük a zenét. Emelett szeretnénk kicsit közelebb hozni az emberekhez a komolyabb zenei műfajokat, valamint népszerűsíteni a magyar közönség körében a harmonikát és a gitárt, mint komolyzenei hangszereket.

A Kárpátia Borház egyedülálló történelmi magyar borai megvásárolhatók a Kárpátalja Házban, illetve megrendelhetők a www.karpatiaborhaz.hu webáruházban.

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!