A Magyar Házak által életre hívott Kárpát-medencei Magyar Könyves Ház program a szerzők, könyvkiadók és könyvek népszerűsítésének érdekében elindította virtuális könyvbemutató-sorozatát. Az első online író-olvasó találkozón Csávossy György István nagyváradi borász és költő Apám könyve című verseskötetét mutatja be. A könyvről Kovács Jolánka vall, a szerzővel Balázs F. Attila beszélget, majd videón hallgathatjuk meg a szerző vallomását és egyik szép versét.

Kárpát-medencei Magyar Könyves Ház programunk célja, a Kárpát-medencei (partiumi, erdélyi, délvidéki, felvidéki, kárpátaljai és őrvidéki) könyvkiadók könyvtermésének egységes felmutatásához és értékesítéséhez szükséges feltételek megteremtése. Ebbe a tervbe illeszkedik bele az a most elindított virtuális könyvbemutató-sorozat, melynek „házigazdája” Balázs F. Attila költő, író, szerkesztő, a Könyves Ház program koordinátora.  

Az elsőként bemutatott könyv Csávossy György István nagyváradi borász és költő Apám könyve című verseskötete, amelyet édesapjának, az erdélyi „borpápának” tartott idősebb Csávossy György borásznak, tanárnak, költőnek dedikál nem csak címében, hanem emléktöredékek idézésével is.

A könyvről Kovács Jolánka vall, a szerzővel Balázs F. Attila beszélget, majd videón hallgathatjuk meg a szerző vallomását és egyik szép versét.

Az online könyvbemutató most még csak a Kárpát Medencei Magyar Könyves Ház facebook oldalán olvasható, de hamarosan elindul a program weboldala is, ahol nem csak könyvrecenziókat olvashatunk majd, de bővebb teret kapnak a bemutatkozásra a Kárpát-medencei magyar könyvkiadók és szerzők is, a bemutatott kötetek pedig online meg is rendelhetők majd.

Addig is, aki virtuális könyvbemutatónk után kedvet kap Csávossy György István könyvének elolvasására, megrendelheti a miskolci Felvidék Ház telefonszámán: +36 70 6721 134 A könyv ára : 3500, – Ft, 10, – euró.

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!